[vc_row][vc_column][vc_column_text]Lassan kezdődik az iskola, ilyenkor minden szülő listákkal járja az üzleteket, próbálja minél gyorsabban és olcsóbban kialakítani azt a csomagot, amellyel a gyermek suliba megy.

Vannak olyan tételek, amelyeken nem igazán lehet spórolni, vagy épp olyan kívánsága van gyermekünknek, amelyet csak egy bizonyos termékből tudunk megoldani.

És természetesen a kereskedők is készülnek az iskolakezdésre, különböző akciókkal.

Nekünk is van rendkívüli iskolakezdési akciónk, de most nem erről szeretnénk írni.

Akciónk keretében számos, erős védelemmel rendelkező szemüveglencse kapható, de mi ellen védenek ezek a lencsék?

Crizal Prevencia

A gyerekek akár az iskolai szünetben, akár kirándulásokon szabad levegőn tartózkodnak, ami egy nagyon jó és egészséges dolog. De több veszély leselkedik rájuk ilyenkor. Szemészeti vonatkozásban a legismertebb veszély az UV sugárzás, amely nem csak nyáron éri szemünket, hanem az év minden hónapjában. Ezért célszerű a lehető legjobb UV védelemmel ellátott szemüveglencséket választani.

Másik veszély kicsit a globalizációnak köszönhető: a káros kék fény. Ezzel a fogalommal nemrég óta találkozhatunk csak, hiszen a ’80-as években erről nem volt szó. Nem álltak rendelkezésre kutatások, nem voltak megfelelő tanulmányok a témában. Ennek a legfőbb oka, hogy a káros kék fény leginkább 2000 után jelent meg a különböző lcd kijelzők megjelenésével, és életünk átalakulásával.

Ma egy iskolás viszonylag sok időt tölt számítógép képernyőjének tekintésével, hiszen sok házi feladat számítógépes megoldással van feladva a nagyobb gyerekeknek, illetve egyre több gyereknek van mobiltelefonja. Ne feledkezzünk meg az LCD/LED tévékről sem, jóformán csak ilyet lehet kapni az elektronikai áruházakban, így számottevő az ilyen készülékek jelenléte.

Mit okoz a káros kék fény?

Ez a hullámhossz az UV fény “szomszédja”, azonban ez már a látható kategória, ahogy neve is mutatja, a kék fény egyik kis “szeletéről” beszélünk. Ez a fény az ideghártyában, azaz a retinában okoz komoly pusztítást. Természetesen ne úgy képzeljük el, hogy egyszer ránézünk egy kijelzőre, és máris károsul szemünk, de hosszútávon, folyamatosan ilyen kijelzőket tekintve bizony elindulhat a sejtpusztító folyamat. A végeredmény pedig az úgynevezett makuladegeneráció, amelyre ma nem létezik megfelelő kezelés. Sajnos a makuladegeneráció vakságot okoz, és mindez úgy történik meg, hogy az éles látás helye egyre jobban veszít látóképességéből, a perifériás látómező pedig nem képes segíteni életünket. Búcsút lehet mondani kezdetben az autóvezetésnek, később pedig minden más tevékenységnek. Érdekesség, hogy főként a kék szeműek vannak veszélyben, de ezt egyértelműen nem lehet állítani, viszont a skandináv országokban lényegesen magasabb a makuladegenerációval kezelt páciensek száma, mint Dél-Európában. Ezért valószínűsíthető, hogy a sötét szeműek egyfajta természetes védelmet kapnak a magasabb pigmentszám miatt.

makula degeneráció

Látás makuladegeneráció esetén

 

Mit tehetünk?

Leginkább azt tehetjük, hogy a lehető legjobb védelmet biztosítjuk szemünknek, vagy gyermekünknek. Ezt ma a Crizal Prevencia felületkezeléssel érhetjük el. Ez a felületkezelés szűri a legnagyobb hátásfokkal a káros kék fényt, igazi bizonyíték erre, a lilás tükröződése a lencsének. Van akinek nem esztétikus, de ha a védelmet tekintjük elsődleges feladatnak, akkor talán nem is akkora probléma. Hiszen egy sisak sem esztétikus, viszont nélküle rendkívül veszélyes motorozni.

Iskolakezdési akciónk keretében számos, Crizal Prevencia felületkezeléssel ellátott lencse 30% kedvezménnyel kapható.

iskolakezdési akció

Jelentkezzen be szemvizsgálatunkra, megnézzük látásélességét, és a lehető legjobb megoldást ajánljuk Önnek.

A bejelentkezés történhet online felületünkön, amely egy új ablakban fog megnyílni:

 [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_btn title=”Bejelentkezés szemvizsgálatra online” style=”flat” color=”success” size=”lg” align=”center” link=”url:http%3A%2F%2Fvariluxmester.hu%2Fidopont-foglalas%2Fm-optika|||” button_block=”true”][/vc_column][/vc_row]