[vc_row][vc_column][vc_column_text]Készülünk a nyárra, és most már szépen süt a nap. Sőt egyre melegebb az időjárás, ezért igazán nyárnak érezzük az időjárást. A naptár pedig átfordul júniusra is, így jobban előtérbe kerülnek a fény és uv védelemmel rendelkező lencsék. Számtalan lehetőség van, színezett lencse, fényre sötétedő lencse, a kettő kombinációja. Írásunkban szeretnénk kifejteni miért jobb a fényre sötétedő lencse színezett társaiknál? Következő írásunkban pedig ennek az ellenkezőjét mutatjuk be, az életből vett példákkal.

Ha valaki szemüveget vásárol, feltétel nélkül elfogadja, hogy szeretnénk védeni szemét az UV fénytől, sőt sokszor a vásárlók maguk kérdezik. De mivel nyáron süt a nap, ezért az erős fénytől is érdemes óvni legfontosabb szervünket.

Erre az egyik legjobb megoldás a fényre sötétedő lencsével készült szemüveg. Hogyan működik ez a találmány?

A lencse felületét érő UV fény hatására elkezdi színét változtatni, és amint megszűnik az UV kitettség, a lencse elkezd világosodni. Így beltérben is használható, akár irodában is, alkalmas autóvezetéshez is, akár éjszakai viszonyok között is.

Viszont fontos tudni, hogy mivel az UV fény aktiválja a fényre sötétedő réteget, ezért például az autóban csak nagyon enyhén színeződik be.

Azonban a Transitions lencséknek létezik egy extra változata is, amely képes a szélvédő mögött is sötétedni. Ezek a lencsék a látható fény kék tartományára aktiválódnak, és kényelmes megoldást biztosítanak azoknak, akik sokat vezetnek: buszvezetők, kamionsofőrök, területi képviselők és átlagos autóvezetők is keresik az Xtractive lencséket.

A címben feltett kérdést azonban még nem válaszoltuk meg: miért jobb megoldás az ilyen lencsével készült szemüveg, mint a színezett napszemüveglencse?

-Egész nap használhatóak: mivel kizárólag az UV fény aktiválja a lencséken található Transitions felületkezelést, ezért éjjel-nappal használhatóak

-Ha valaki sokat vezet, kényelmesebb megoldás: nem kell cserélgetni a dioptriás napszemüveglencsét és az átlagos szemüveget.

-Egy jó keretválasztással pontosan úgy néz ki szemüvegünk, mint egy napszemüveg: érdemes már a keret kiválasztásakor tisztázni az alapvető dolgokat. Milyen típusú lencsét fogunk választani a keretbe? Fényre sötétedő? Multifokális vagy progresszív? Egyfókuszú távoli? Milyen szín lenne szimpatikus?

Ha a fényre sötétedő lencse mellett döntünk, több előnyhöz jutunk automatikusan. A fényre sötétedő lencsék, ahogy már írtuk fentebb is, tökéletes UV védelmet biztosítanak. Emellett teljeskörű kék-fény védelmet biztosítanak, vagyis ha valaki számítógépen dolgozik, akkor a képernyőből áradó ibolya-kék fény ellen is megfelelő védelmet biztosítanak a lencsék, maradék szín és színtorzítás nélkül. 6 szín közül tudunk választani: barna (2 színben), zöld (2 színben) szürke, ametiszt és zafír. Az Xtractive kivitelnél a szokásos alapszínek érhetőek el: barna, szürke, zöld.

Fényre sötétedő lencse akció

Fényre sötétedő lencse akció

Létezik az xtractive lencsék tükrös változata is, ezeket főként kültéri használatra javasoljuk. Ilyenkor a lencse külső oldala tükrös felületű is, alatta található a fényre sötétedő réteg, amely kék fény hatására elkezd sötétedni.

Mindegyik Transitions lencse elérhető multifokális és távoli kivitelben.

És most igazán megéri a fényre sötétedő lencsét választani:

2017. június hónapban a fényre sötétedő réteg felárát 50% kedvezménnyel vásárolhatja meg, a meghatározott termékekre!

Újdonság! Kérdezzen tőlünk közvetlenül a Messengeren:

 [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_js]JTNDc2NyaXB0JTNFJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwd2luZG93LmZiQXN5bmNJbml0JTIwJTNEJTIwZnVuY3Rpb24lMjglMjklMjAlN0IlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjBGQi5pbml0JTI4JTdCJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwYXBwSWQlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlM0ElMjAlMjc5NTEwMDM0ODg4NiUyNyUyQyUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMHhmYm1sJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTNBJTIwdHJ1ZSUyQyUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMHZlcnNpb24lMjAlMjAlMjAlMjAlM0ElMjAlMjd2Mi42JTI3JTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTdEJTI5JTNCJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTdEJTNCJTBBJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTI4ZnVuY3Rpb24lMjhkJTJDJTIwcyUyQyUyMGlkJTI5JTdCJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwdmFyJTIwanMlMkMlMjBmanMlMjAlM0QlMjBkLmdldEVsZW1lbnRzQnlUYWdOYW1lJTI4cyUyOSU1QjAlNUQlM0IlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjBpZiUyMCUyOGQuZ2V0RWxlbWVudEJ5SWQlMjhpZCUyOSUyOSUyMCU3QnJldHVybiUzQiU3RCUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGpzJTIwJTNEJTIwZC5jcmVhdGVFbGVtZW50JTI4cyUyOSUzQiUyMGpzLmlkJTIwJTNEJTIwaWQlM0IlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjBqcy5zcmMlMjAlM0QlMjAlMjIlMkYlMkZjb25uZWN0LmZhY2Vib29rLm5ldCUyRmVuX1VTJTJGc2RrLmpzJTIyJTNCJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZmpzLnBhcmVudE5vZGUuaW5zZXJ0QmVmb3JlJTI4anMlMkMlMjBmanMlMjklM0IlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlN0QlMjhkb2N1bWVudCUyQyUyMCUyN3NjcmlwdCUyNyUyQyUyMCUyN2ZhY2Vib29rLWpzc2RrJTI3JTI5JTI5JTNCJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTNDJTJGc2NyaXB0JTNFJTBBJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTNDZGl2JTIwY2xhc3MlM0QlMjJmYi1wYWdlJTIyJTIwJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1ocmVmJTNEJTIyaHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbW9wdGlrYS5yYWtvc2tlcmVzenR1ciUyRiUyMiUyMCUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtdGFicyUzRCUyMm1lc3NhZ2VzJTIyJTIwJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS13aWR0aCUzRCUyMjQwMCUyMiUyMCUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtaGVpZ2h0JTNEJTIyMzAwJTIyJTIwJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1zbWFsbC1oZWFkZXIlM0QlMjJ0cnVlJTIyJTNFJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwJTNDZGl2JTIwY2xhc3MlM0QlMjJmYi14ZmJtbC1wYXJzZS1pZ25vcmUlMjIlM0UlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlM0NibG9ja3F1b3RlJTNFJTNDJTJGYmxvY2txdW90ZSUzRSUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUyMCUzQyUyRmRpdiUzRSUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUzQyUyRmRpdiUzRQ==[/vc_raw_js][/vc_column][/vc_row]